A bravúrgyőzelem után ismét hazai pályán a DEAC!

2017. 11. 09. (csütörtök) 23.58

Szombaton 17 órától a bajnokság egyik legerősebb játékoskeretével rendelkező Falco-Vulcano Energia KC Szombathely gárdáját fogadják a cívisvárosi kosarasok az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Az elmúlt héten Berényi Sándor együttese elképesztő győzelmet aratott az élmezőnyhöz tartozó Kaposvári KK otthonában, így az alapszakasz harmadához közeledve az előkelő hatodik helyen állnak 4-3-as mérleggel. A minőségi légiósokkal és magyar válogatottakkal felálló szombathelyiek eddig elsősorban hazai pályán nyújtanak félelmetes produkciót, de az előző fordulóban Sopronban megszerezték első idegenbeli győzelmüket is. –Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, az egész bajnokság egyik legmélyebb keretével rendelkező csapata jön hozzánk. Ha azt a védekezést tudjuk majd nyújtani, mint legutóbb Kaposváron, és fegyelmezetten, csapatként játszunk, akkor meg tudjuk majd nehezíteni a dolgukat. Nagyon kiegyenlített a bajnokság, újoncként azt gondolom, hogy egyáltalán nem vallunk szégyent, és bár nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében. A teher inkább őket fogja nyomni szombaton. –vélekedett az éppen a Vas megyeiektől érkező, szombathelyi nevelés, Bognár Kristóf.

A felkészülés során biztató játékot mutató, de az utolsó edzőmeccsen bokasérülést szenvedő tehetséges magasember eddig tétmérkőzésen még nem léphetett pályára a DEAC-ban. A rehabilitációja az előre eltervezettek szerint halad, szombati játéka azonban még kérdéses. –A sérülésem után körülbelül ezt a hétvégét tűztük ki célul a visszatérésemre, de nyilván ez jóval összetettebb dolog. Már egy ideje edzésbe álltam, a héten már az ütközéseket igénylő gyakorlatokban, illetve játékban is részt vehetek, meglátjuk hogyan reagál rá a bokám. Nagyon szeretnék játszani a hétvégén, nem csak azért mert a Falco az ellenfél, de már nagyon rossz volt kintről nézni a többieket. A hét második felében egyeztetünk Takács Dániel rehabilitációs szakemberrel és Berényi Sándorral, úgyhogy még nem tudom biztosra, hogy pályára léphetek- e. –zárta szavait Bognár.

A mérkőzéshez kapcsolódó hír, hogy a gördülékenyebb beléptetés érdekében a bérletesek, és az elővételben megvásárolt jeggyel rendelkezők a büfén keresztül is bejuthatnak a csarnokba. 



Cikk nyomtatása