A Férfi Kosárlabda Magyar Kupa Nyolcas Döntő résztvevői: KTE - Duna Aszfalt

2018. 02. 14. (szerda) 22.38

Bár a klubot üzemeltető Kecskeméti Kosárlabda Klub Kft. csak 2012-ben kezdte meg működését, az azóta eltelt rövid időszak korántsem telt eseménytelenül a Hírös városban.

Első idényükben – még a másodosztályú klubként – a gárdát jelenleg is trenírozó Forray Gábor irányításával megnyerték a Hepp Kupa 2012/13-as kiírását, az NB I/B küzdelmeit pedig 100%-os mutatóval zárták. A feljutás után nem illetődött meg a társaság, a bajnokságban rögtön az ötödik helyet csípték el, a kupában pedig meg sem álltak a bronzéremig. Ezt az eredményt is sikerült túlszárnyalni a következő, 2014/15-ös évadban, hiszen mind a bajnokságban, mind a kupában ezüstérem jutott a KTE-nek – mindezidáig ez a csapat legsikeresebb szezonja.

Forray Gábor a 2013-as Hepp Kupa mellett nyert már Magyar Kupát is Kecskeméten – tagja volt a Meszlényi Róbert vezette Univer edzői stábjának, akikkel 2006-ban, az ASE legyőzésével emelhették magasba a serleget.

A karmesteri pálca a 2010 óta a klub kötelékében lévő Pongó Máté kezében van. 7.1 pontja mellé csaknem 4 gólpassz társul, egyértelműen a társak kiszolgálása az elsődleges feladata.

Hátvédtársa, a 25 esztendős Bernard Thompson sokkal inkább törekszik a támadások befejezésére (14.9 pont mérkőzésenként), ám ez nem jelenti azt, hogy a védőmunkából ne venné ki a részét – a bajnokság második legjobb labdaszerzőjét (2.1-es átlag) tisztelhetjük személyében.

Hármas poszton a csapat húzóembere, a 2011 óta Kecskeméten pattogtató Marko Derasimovic kap lehetőséget. Hasonlóan pécsi kollégájához, Veljko Budimirhez, „Djera” is óriási népszerűségnek örvend a szurkolók körében, és ezt évről évre remek játékkal hálálja meg – jelenleg a bajnokság hetedik legjobb pontszerzője 17.3-as átlagával. Komplett, sokoldalú játékos, aki nem rest kiszolgálni társait, ha valakinek éppen sül a keze. 

Négyesben az egykori jászberényi kedvenc, a vajkezű Rastko Dramicanin kezd. Játéka jól illik a KTE rendszerébe, öt jászsági évad után szinte azonnal beilleszkedett új csapatába. Kintről-bentről veszélyes, szükség esetén ötös poszton is bevethető játékos.

A festék a tavaly őszi Európa-bajnokságot is megjárt veterán magasember, Kemal Karahodzic felségterülete. A 210 centiméteres középjátékos megbízhatóan végzi a dolgát, 10 pontja és 6 lepattanója mellé rengeteg elzárást ad társainak, és a piszkos munkából is kiveszi a részét.

Szintén ott volt az Eb-n a szolnoki kitérő után „hazatérő” Wittmann Krisztián, akit idén a hatodik ember szerepkörében használnak Forray Gáborék. A padról elsősorban a pontszerzés a feladata, de akkor sem jön zavarba, ha irányítania kell – mitől is jönne zavarba, hiszen két, jelenleg a nyolcasdöntőben szereplő csapattal is nyert már Magyar Kupát: a PVSK-val még 2009-ben, az Olajjal pedig 2015-ben.

Két tagja van még az aktív rotációnak, a 24 esztendős center, Molnár Márton, illetve a húszéves Horváth Kristóf. Molnár Karahodzic cseréje, Horváth pedig egy remekül triplázó hátvéd – ők a kezdők tehermentesítésében kaphatnak nagy szerepet.

A KTE - Duna Aszfalt pénteken 20.30-tól lép pályára a Szolnoki Olaj KK ellen.

 

Jegyár:

Diák/Nyugdíjas: 600 Ft/nap

Felnőtt: 1200 Ft/nap

Online jegyvásárlás:

http://www.eventim.hu/hu/jegyek/zsiros-tibor-magyar-kupa-nyolcas-donto-debrecen-fonix-csarnok-484408/event.html


Magyar Kupa és Hepp Kupa Programja:

2018.02.16.

13:00 Pécsi VSK-VEOLIA – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

15:30 Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE

18:00 Alba Fehérvár – Egis Körmend (m4)

20:30 KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK

 

2018.02.17.

10:30 Salgótarján – Oroszlány (Hepp Kupa elődöntő)

13:00 Nyíregyháza – Pécs (Hepp Kupa elődöntő)

15:30 Magyar Kupa elődöntő 1.

18:00 Magyar Kupa elődöntő 2. (m4)

 

2018.02.18.

10:00 Hepp Kupa 3. hely

12:30 Hepp Kupa döntő

15:00 Magyar Kupa 3. hely

17:00 Magyar Kupa döntő (m4)



Cikk nyomtatása