Ötkarikás szemmel: Deri blogja a pjongcsangi téli olimpiáról

2018. 02. 19. (hétfő) 12.55

A kiváló debreceni fotóriporter, Derencsényi István helyszíni jelentése Dél-Koreából.

8.nap 2018.02.15.

Ez a nap elég szabadnak tűnt, ezért elindultam a Phoenix Parkba egy kis cross snowboard versenyre. Ez a terület van a legtávolabb az olimpiai falutól, mintegy kétórás buszozás oda és vissza. Gyors terepszemle, hogy honnan is lehetne a legjobb pillanatokat elkapni és rájöttem, hogy egy kicsit sokat kell majd felsétálnom a pálya mellett. Mondhatom nem esett jól 20 kilóval a hátamon egy kilométert fölfelé gyalogolni egy kicsit lestrapált kondimmal így egy hét után.

 A hóba beásás után következhetett a munka. Csalódásomra csak egyszer mentek együtt a versenyzők, rengeteg bukás történt, így képi látványban nem lett az igazi. Itt történt az osztrák fiú horrorba illő balesete is ahol eltört a nyaka szegénynek. Visszafelé történt egy kis malőr… Nem fértem fel a buszra, ami visszaindult az úgynevezett központi elosztóhelyre, ahonnan tovább indulnak a buszok, ezért még 30 percet várnom kellett a következőre.

A helyi sofőrök egyébként nagyon betartják a szabályokat. Senki nem utazhat állva, ha tele van a busz, akkor is a pontosan kiírt időben indulnak el. Hozzáteszem Rióban a 45 fős buszon is százan utaztunk…Na de rend a lelke mindennek. A kis várakozással nem is lett volna gond, de mire visszaértem az Ice Arenába, pont le is késtem Tóth Ivett edzését.

Kis tanakodás és a myinfo fürkészése (helyi intranet szerű alkalmazás, ahol minden információhoz rögtön hozzá lehet jutni) után észrevettem, hogy nem messze épp kezdődik a Csehország-Dél-Korea férfi jégkorong mérkőzés. Ahogy beértem a küzdőtérhez rögtön témába akadtam. Az Észak-Koreai szurkolólányok előadása a meccs előtt egy órával. Nagyon tetszett ez a show elem. Elképesztően szervezett műsorban adják elő. A másik pikantériája a dolognak, hogy a férfi Dél-Koreai válogatottnak voltak ott szurkolni. A nőknél egyébként Észak és Dél közösen szerepel.

Egy negatívumot azért megjegyeznék. Nincsenek teltházas mérkőzések a hazai jégkorong mérkőzéseken, de legalább az első emeleti fotós pozícióban egyedül lehettem, ahova a szelfizni beálló helyieket az önkéntesek hesegették el, mivel ahogy már írtam, rend a lelke mindennek.

 

9.nap 2018.02.16.

Újabb nap és egy ismételt próbálkozás, hogy Ivettről edzés közben készítsek fotókat, ezért jóval korábban indultam, hogy bármi történik is, véletlenül se késsem le az gyakorlást. Ellenőrző pont, együttműködés a fiatalokkal a kapuban. Már a felszerelés átvilágítása után, detektorozás és egy kedves kérdés felém: Belépője van? A válaszom: Nincs, én csak a gyakorló pályára mennék. Sajnos akadályba ütköztem, mert épp a műkorcsolya verseny zajlott ( High demand esemény) az arénában és a külső területre is csak ezzel lehet belépni. Telefonálgatás bentre, hogy valamit csináljanak, mert én be szeretnék jutni.

Egy helyi főnökkel kétszer is beszéltem telefonon, aki elnézések közepette ígérgette, hogy öt perc és bevisz. Szépen eltelt így egy óra, ahol mást nem tudtam csinálni csak napozni az egyébként meglepően szép időben.

Kicsit feldúltan elindultam, mert veszélybe került, hogy odaérek -e Kónya Ádám sífutására. Elindulás után az autópályára felhajtva hatalmas dugóba érkezett a médiás busz, ahol fél órás csigatempó következett.  Én meg beletörődtem, hogy az ilyen versenyeken mindig van egy mély pont, egy rossz nap amikor bármit csinálhatok, nem lesz jobb. Pozitív feltöltődésem után séta a napsütésben a sífutó pálya mellett és öröm fotózás.

10.nap 2018.02.17.

Ezen a napon minél több helyre szerettem volna eljutni, mert kicsit lemaradtam egy-két sportágban. Az Olimpiai parkra esett a választásom, mert itt percek alatt el lehet jutni egyik helyről a másikra. Először a curling következett, nem is gondoltam, hogy élőben ennyire izgalmas. Ezután egy Korea-Svájc női jégkorong mérkőzés jött a sorban. Itt tapasztaltam azt, hogy vannak szurkolói instruktorok minden szektorban, akik a jó hangulatért felelősek. Szerintem egész jó hangulatot tudnak csinálni ezzel.

A következő állomásom az Ice Arénában folytatódott, ahol Ivett edzett a centerpálya alatti training pályán. Ez egy kisebb, de gyönyörű kis letisztult pálya. A nap további részében a gyorskorisok edzésén voltam, ami a falutól gyalogosan 20 perc alatt megközelíthető Short Track traing Arénában volt. Ide érkezett meg Orendi Misi bácsi is, hogy üdvözölje a korisainkat.

Mivel este 8 órakor még nem igazán tudok lepihenni a hajnal kettőre kalibrált szervezetemmel ezért még találtam a programok között egy Svédország-Finnország férfi jégkorong meccset, amit igazi skandináv rangdónak is nevezhetnék. Életem legjobb meccsét sikerült megnéznem és lencsevégre is kapnom. Ezután már tényleg édes volt az álmom.

 

11.nap 2018.02.18.

Ez a nap fakultatív kirándulással indult a lakótársaimmal és a magyar sajtóattaséval. Elterveztük, hogyha már itt vagyunk az északi határhoz egészen közel valahol nézzük meg a demilitarizált zónát. Találtunk egy 90 kilométerré lévő látogatható részt ami két óra autózással elérhetőnek tűnt. Érkezés a DMZ-be, papír kitöltés és irány a kilátó. Eddig még csak filmben látott jelenetek következtek. Állig felfegyverzett gépfegyveres katonák mindenütt. Útakadályok sora és beengedést nyertünk arra a pontra, ahonnan átláthatunk az északi testvéreikhez.

Dupla soros kerítések, szögesdrótok, géppuskafészkek mindenütt. Mindenhol figyelmeztetés és fotózási tilalom. Na most ezt pont jónak írják ki, aki minden nap ezt csinálja és izzad a mutatóujjam, hogy ezt azért otthon meg kéne mutatni. Ha gép nem is, de egy jó mobiltelefon erre a munkára most tökéletes volt.  Nézelődés után irány az alagútrendszer amit a koreai háború idején az északiak válytak ki több szakaszon és több kilométer hosszan. Mi a négyes alagútba nyertünk betekintést. 300 méter séta a hegy gyomrában és jöhetett a bányász vasúthoz hasonlítható utazás még pár száz méterig. Kb.1 méter magas lehetett az alagút magassága. Tiszta szellemvasút jelleggel.

A helyi kis múzeum áttekintése után irány vissza az esti gyorskorira. Először 1000 méteren kezdtek a lányok, itt sajnos csak Keszler Andi jutott tovább, de nem sokkal jöttek az 500-as férfi futamok. A Shaolin fiúk hozták a kötelezőt és továbbjutottak, Knoch Viktor pedig egy sajnálatos hibájából bukott és búcsúzott a versenyszámtól.

A női 3000 méteres B döntővel zárult a versenyprogramunk. A lányaink valami fantasztikusan, a világcsúcstól egy picivel lemaradva végeztek. Még mindig nem hiszem el….

Egy dolog még mindig nem fér a fejembe és ehhez még fogok segítséget kérni, hogy megértsem. Az ‘A” döntőben ahogy én láttam a dél-koreai buktatta el a mögötte érkezőket és így is ők lettek az olimpiai bajnokok. Nem tudtam ezt mire vélni, hogy miért is zárták ki a kínai és kanadai csapatot, akik vétlenül érkeztek szerintem mögöttük. Szerencsénkre mondjuk így a 4. helyen zárt a csapatunk.

 

Cikk nyomtatása