Magyar Úszás napja Debrecenben

2018. 06. 11. (hétfő) 11.34

Június 16-án (szombat) a Debreceni Sportuszoda 8.00 órától 14.00 óráig belépőjegy vásárlása nélkül látogatható, mely nem tartalmazza a szauna használatot.

A Magyar Úszás Napja országos kezdeményezés, így számos városban ünneplik a június 16-át, ezért érdemes ekkor kilátogatni a helyi uszodákba és strandokra, hiszen ezen a napon sok helyen kedvezményesen vagy ingyen tudunk csobbanni. A Debreceni Sportuszodába a fent említett időpontban a belépés regisztrációhoz kötött.  

Szombaton igazi úszó fieszta vár mindenkit a magyar tengeren is! Tavaly a vb-előkészületek miatt elmaradt a megszokott júniusi viadal, most azonban újra együtt úszhatnak a profik, és őket követik majd az amatőrök is a Balatonban. A FINA által szervezett Nyíltvízi Világkupa versenysorozat balatonfüredi állomásán számos ország képviseletében a szakág legjobbjai térnek vissza a nagysikerű 2017-es vizes vb egyik helyszínére.

Itt lesz például a táv két olimpiai címvédője Ferry Weertman és Sharon van Rouwendaal, valamint a brazil Ana Marcela Cunha is rajthoz áll. De természetesen vízbe ugranak a legeredményesebb hazai nyíltvízi úszóink is, hiszen nekik ez egyben az országos bajnokságot is jelenti, így délelőtt együtt szurkolhatunk majd a 2017-es év LEN Európa-kupa összetett győztesének és a tavalyi év Világkupa-sorozat összetett 4. helyezettjének, Rasovszky Kristófnak, vagy a VB ezüstérmes Olasz Annának is! Ezenfelül a Jövő Bajnokai találkozó keretében fiatal tehetségeink is versenyeznek, majd a sportszerető közönség a Balatonban kijelölt 1000 méteres pályán mérettetheti meg magát, hogy aztán ismét a profik uralják a hullámokat és egyben zárják a napot a korosztályos magyar bajnoki küzdelmekkel (5 és 7 km-en).

Program – 2018. június 16. Balatonfüred, Tagore sétány 1./Vitorlás tér

9:00 Megnyitó a Kisfaludy-színpadon dr. Szabó Tünde államtitkár és dr. Bóka István részvételével

9:30 FINA Világkupa – Férfi 10km rajt – egyben a felnőtt országos bajnokság is (férfiak)

9:40 FINA Világkupa – Női 10km rajt –  egyben a felnőtt országos bajnokság is (nők)

12:30 FINA Világkupa női/férfi 10 km eredményhirdetés

13:00 Jövő Bajnokai (11-14 év korú úszók) találkozó a Magyar Úszás Napján

13:15-14:30 Ünnepeld a vízben a Magyar Úszás Napját – a Jövő Bajnokaival együtt – a nagyközönség számára kijelölt 1000 méteres pályán, ahol a szervezők mindenkit szeretettel várnak egy igazi élmény úszásra, ahol garantáltan mindenki egy hullámhosszra kerül!

16:00 kezdetét veszi a magyar Nyíltvízi Úszók Országos Bajnoksága serdülő kategóriában (U16-U17-es korosztály)!

 



Cikk nyomtatása