A Paks ellen meccsel tovább a rájátszásért a DEAC

2019. 05. 08. (szerda) 09.02

Ma este az Atomerőmű SE együttesét fogadja a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A középszakaszának 8. fordulójában. A 18 órától kezdődő találkozón kötelező a győzelem Berényi Sándor tanítványainak, ha versenyben akarnak maradni a rájátszásért.

A Debreceni Egyetem kosárlabdázói az elmúlt időszakban komoly hullámvölgybe kerültek, melyen remélhetőleg a múlt heti soproni győzelmükkel sikerült túllendülniük. Bognár Kristófék hat egymást követő bajnokin nem tudtak nyerni, ráadásul az alapszakaszban oroszlánbarlangnak számító Oláh Gábor utcán is elszenvedtek két vereséget. Szinte az utolsó pillanatban támadtak fel a hajdúságiak, így még mindig van esélyük a rájátszásra, sőt a Sopron hétvégi vereségével ez már nem is tűnik annyira távolinak. Ehhez azonban mindhárom hátralévő középszakasz mérkőzésüket nyerniük kéne (kedvező esetben akár kettő is elég), de a mezőny sűrűsége miatt, még így is figyelniük kell a riválisokra.

A Paks finoman fogalmazva sem a DEAC kedvenc ellenfele, sőt az egyetlen csapat a szezon során, akit eddig még nem sikerült legyőzni. Az alapszakasz mindkét meccsét Eilingsfeld Jánosék nyerték, míg három hete a középházban könyörtelenül kihasználták a tartalékos debreceniek gyengélkedését. Az ASE szombaton kétszeres hosszabbításban nyert Sopronban, mellyel karnyújtásnyira kerültek a rájátszástól, kérdés, hogy mennyit vett ki belőlük az 50 perc tiszta játékidő.

A cívisvárosiak várhatóan nagyon motiváltan készülnek a találkozóra, ráadásul jó hír a csapat háza tájáról, hogy a közel egy hónapja kidőlő Jahenns Manigat újra edzésbe állt. Szerdán még nem biztos, hogy bevethető lesz, az orvosi stáb a mérkőzés napján dönt a sorsáról, de a vasárnapi ZTE elleni bajnokin jó eséllyel már pályára léphet. Tóth Bence és Kozák Márton kisebb sérüléssel bajlódik, de az aktív rotációt tekintve hosszú idő után újra a legerősebb felállásban küzdhet majd a DEAC.


Forrás és fotó: deacbasket.hu



Cikk nyomtatása