1-1 az első nap után

2020. 03. 07. (szombat) 07.08

Balázs Attila kikapott, míg Fucsovics Márton legyőzte belga ellenfelét.

Balázs Attila három szettben kikapott Ruben Bemelmanstól a debreceni Magyarország-Belgium tenisz Davis Kupa-selejtező pénteki nyitómérkőzésén.

A Főnix Csarnokban mintegy kétezer néző várta a két csapat 14. összecsapását, amelyet a héten az első számú magyar játékossá előlépett Balázs nyitott meg. Ami a két ország DK-történelmét illeti, az ellenfél 22 szezont töltött az elitet felvonultató világcsoportban, melyben 2015-ben és 2017-ben is döntőbe jutott, de kikapott a britektől, illetve a franciáktól.

Köves Gábor kapitány együttese a tavaly februári selejtezőben Fucsovics Márton és Balázs Attila nélkül 5-0-ra kikapott a németektől Frankfurtban, majd szeptemberben a budapesti osztályozón – immár a legjobbakkal kiegészülve – 3-2-re verte az ukránokat, így idén is a selejtezőben próbálkozhat.

A világranglistán karriercsúccsal 76. Balázs előzőleg egyszer találkozott a 222. helyen álló Bemelmansszal, 12 évvel ezelőtt egy szlovéniai Future-tornán a belga bizonyult jobbnak.

Március 6-án a Davis Kupában 2009 óta 18 győzelemmel és 11 vereséggel álló Balázs 1:1-nél bréklabdákat hárított, majd egy fonák nyerővel 3:1-re elhúzott, aztán semmi-negyvenről hozta a szerváját (4:1). A 16 belga szurkoló nagy örömére azonban a balkezes Bemelmans – aki 12/19-es DK-mutatóval rendelkezik – visszabrékelt, és 4:4-nél ismét nyílt lett a küzdelem. A 32 éves rivális 5:4-nél remek adogatásokkal még kivédte Balázs szettlabdáit, 6:5-nél azonban ez már nem sikerült neki, így 66 perc elteltével a hazai kedvenc rázhatta boldogan az öklét. A szurkolók álló ovációval jutalmazták a produkciót, Juhász Gábor főtitkár pedig megafonnal buzdította Balázst a nézőtérről.

A második felvonásra mindkét játékos rendezte gondolatait, rendkívül stabilan ütöttek, a 31 éves magyar öt szervagém során összesen három labdamenetet vesztett. A szettet lezáró rövidítésben Bemelmans kiváló fonákokkal 3-0-ra elhúzott, 2-5-ös hátrányban Balázs mérgében eldobta az ütőjét, és innen már nem tudta megmenteni a szettet.

Szűk két óra után jöhetett a döntő játszma, amely ugyancsak kiegyenlített csatát hozott, mígnem a magyar éljátékos 4:5-nél nem tudta hozni az adogatását, ami a meccsbe került. A fordulatos találkozó 2 óra 37 percig tartott.   

Balázs Attila veresége nem szegte kedvét a Főnix Csarnok közönségének, a folytatásra is több mint kétezren maradtak a lelátókon.

A világranglistán 84. Fucsovics Márton - aki hét év után lett második számú magyar játékos - előzőleg kétszer csapott össze Kimmer Coppejansszal, öt éve Prágában a belga, 2017-ben Heilbronnban pedig a magyar teniszező bizonyult jobbnak. Fucsovics 27/15-ös, míg ellenfele 4/2-es mérlegnél tartott a DK-ban.

A 28 éves magyar rögtön elvesztette az adogatását, de kiköszörülte a csorbát, és két brékkel nemsokára már ő vezetett 4:2-re. Két esztendővel fiatalabb riválisa 5:2-nél harmadszor is elbukta a szerváját, ezzel pedig a 38 perces szettet is.

A folytatásban az MTK játékosa megint rögtön brékhátrányba került, csakhogy ezúttal Coppejans alig rontott, és stabilizálta előnyét (1:3). Fucsovicsnak 3:4-nél labdája volt az egyenlítéshez, de nem élt vele, aztán 4:5-nél a belga a szettért adogatott. Negyven-semminél már elúszni látszott a játszma, de a magyar kedvenc négy (!) szettlabdát hárítva visszaküzdötte magát, így 5:5-ről ment tovább a csata.

Ekkor azonban Fucsovics semmire elbukta az adogatását - közben egyszer alulról szervált, de a hálóba ütötte -, majd az ellenfél bő másfél óra elteltével egyenlített.

Az utolsó felvonásban maradtak az izgalmak, 2:2-nél és 3:3-nál a magyar teniszező két-két bréklabdát hárított komoly összpontosítással. Fucsovicsnál sorra jöttek a hullámhegyek- és völgyek, 4:4-nél szinte meccslabdával felérő bréklabdát kellett kiküszöbölnie, és a meccs szorosságát jelezte, hogy ekkor 92-93 volt a megnyert pontok száma. Coppejans a hajrában végül megroppant, 5:4-nél elvesztette a szerváját, ezzel a meccset is, amely 2 óra 39 percig tartott.

– Régen játszottam salakon, az ellenfelem pedig jó volt, és akadt pillanat, amikor nagyon nehéznek éreztem a mérkőzést, de ezeken átsegített a közönség –mondta a pályán Fucsovics Márton. – Mindenki jöjjön ki holnap is szurkolni, 1-1-re állunk, összeszedjük magunkat, és nyerünk! – tette hozzá. A sajtótájékoztatón aztán a magyar teniszező közölte, nem foglalkozott azzal, hogy ha kikap, 0-2-re áll a párharc.

– Mentálisan erős voltam, mindig csak a következő labdára figyeltem. A harmadik szettben küszködtem a szerváimmal, és megfordult a fejemben, hogy ez még nagyon nehéz lehet – mondta az MTI-nek. – Kétszer is próbáltam alulról szerválni, ez akkor jó, ha az ellenfél nagyon hátul fogad. Ha nem is sikerül, de az ellenfelet elgondolkoztatja.

Köves Gábor kapitány kifejtette, nagyjából ezt a teljesítményt várta az ellenféltől.

– Bemelmans nem lepett meg, tudtuk, hogy mit fog játszani, Coppejans viszont szerintem erőn felül teljesített, és alig hibázott az utolsó két szettben. Az 1-1 igazságos, de lehetett volna 0-2 vagy 2-0 is, mert szoros meccsek voltak, a padon sem volt könnyű végigülni ezt a majdnem hat órát. Még nem tudom, ki játssza holnap a párost, erre alszunk egyet, délelőtt 11 óráig kell eldöntenünk – tette hozzá.

Szombaton déltől a két hazai éljátékos először párosban lesz érdekelt, majd két újabb egyes meccs következik a péntekihez képest fordított felállásban a Főnix Csarnokban.

A debreceni párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi DK-döntőben - ahol minden részt vevő válogatott 172 millió forintnak megfelelő összeghez jut - , míg a vesztes osztályozót vív a bennmaradásért szeptemberben.

 

Davis Kupa-selejtező:

Magyarország-Belgium 1-1 - állás az első nap után

Balázs Attila-Ruben Bemelmans 7:5, 6:7 (4-7), 4:6

Fucsovics Márton-Kimmer Coppejans 6:2, 5:7, 6:4

 

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt



Cikk nyomtatása