Múltidéző: 2005

2020. 07. 27. (hétfő) 08.00


Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.

A 2005-ös esztendő kiemelkedő jelentőséggel bír a Sportcentrum életében, hiszen városunk fél év alatt négy nagy nemzetközi sporteseménynek is otthont adott. Április közepén a jégre fókuszáltunk, mivel egy héten keresztül a Divízió I-es Jégkorong világbajnoki címért küzdött meg hat válogatott, köztük a magyar csapat. A mieink, habár kétszer is vezettek, bravúros, 2-2-es döntetlennel kezdték a vb-t a Főnix Csarnokban a norvégok ellen. Ezt követően Japánt 3-0-ra, míg Kínát 9-0-ra verte Pat Cortina legénysége, sajnos a folytatásban Nagy-Britannia jobbnak bizonyult (0-3), míg a lengyelek elleni 1-1 bronzérmet ért Ladányiéknak. Az aranyérmet Norvégia szerezte meg, mellyel feljutottak a világelitbe.




Kifogástalan volt a magyar szereplés és a rendezés a május 15-ei Duatlon Európa-bajnokságon is, ahol a magyarok hat érmet, köztük egy aranyat nyertek. Clive Faine, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) duatlon bizottságának elnöke már-már szuperlatívuszokban beszélt Debrecenről és a szervezőkről.

"Ez volt a hatodik kontinensviadalom, s mind közül a legjobban szervezett. A helyszín pedig egyszerűen csodálatosnak bizonyult. Gyönyörű környezetben, rendkívül barátságos és lelkes szurkolók biztatása közepette küzdhettek meg egymással a versenyzők." - mondta Faine.

Az eredményekre rátérve, az összes korosztályos versenyben volt magyar dobogós, a junioroknál Nuriev Tibor és Arany Gitta, az U23-asoknál Szűcs Ákos és Koch Renáta egyaránt bronzérmes lett. A felnőtteknél Csomor Erika szerzett érmet, ő szintén harmadik lett. A magyar válogatott nem maradt arany nélkül, hiszen a junior lányok Arany-Kostyál-Tóth összeállítású triumvirátusa meg sem állt a dobogó legfelső fokáig.




Az egynapos Eb után nem maradt sok pihenője a Sportcentrum csapatának, mivel június 2. és 5. között már az I. Férfi és Női Egyéni Tornász Európa-bajnokság házigazdája volt Debrecen. A csütörtöktől vasárnapig tartó kontinensviadal erősségét jelzi, hogy tíz olimpiai bajnok sportoló is bemutatta gyakorlatát a Főnix Csarnokban, ahol 34 országból 101 nő és 157 férfi lépett a szerekhez.

A magyarok két éremmel zárták az Eb-t, miután talajon Gál Róbert két román tornász mögött a harmadik legmagasabb pontszámot kapta (9,387), így megérdemelten állhatott fel a dobogó legalsó fokára. A 2002-es vb után újra felcsendült a magyar Himnusz a Főnixben, nemzeti imádságunk ezúttal Berki Krisztián tiszteletére szólt, aki előzetesen a legmagasabb pontértékkel került be a fináléba.

Utolsó előttiként a sydneyi olimpiai bajnok, Athénban és Atlantában is ezüstérmes román Urzica szenzációs gyakorlatot mutatott be, 9,762-et kapott rá, de az utolsóként szólított Berki Krisztián őt is felülmúlta: produkcióját 9,775-re értékelték, amivel megnyerte az Európa-bajnokságot!




Ősszel sem maradtunk világesemény nélkül, október 22-én ugyanis az öreg kontinens legjobb cselgáncsozói küzdöttek meg a csapat Eb címekért. Előzetesen, kimondva kimondatlanul a férfiaktól aranyat vártunk, míg a nőknél a tisztes helytállás volt a cél. Ehhez képest a hölgyek óriási motivációval léptek tatamira, de a papírforma nem borult az elődöntőben és a franciák 5-1-re nyertek, majd a gallok a döntőben sem kegyelmeztek, és 6-1-re verték az oroszokat, míg lányaink a bronzcsatában 4—3-ra múlták felül a briteket, megszerezve ezzel a csodálatosan csillogó bronzérmet.

A magyar férfiak a Csapat Eb-t megelőzően a Világkupa-versenyeken, az Eb-n és a vb-n is remekeltek, így joggal várhattuk az aranyat Kovács Antaléktól. Óriási izgalmak közepette fiaink 4-2-re verték a döntőbe jutásért az oroszokat, ahol a fináléban a franciákat verő Izrael következett. 2-1-es magyar vezetés után hamar fordítottak az izraeliek (2-3). Hadfi vazarival nyert Lis ellen, így az állás 3-3-ra alakult, s az Eb-aranyról Csizmadia és Kordon meccse döntött. Mégpedig az izraeli javára, aki hosszas, kölcsönös méregetés után ippont dobott Csizmadián (3-4).

A vereség után kellett néhány perc, mire megbarátkoztak az ezüsttel, de a közönség vastapsa segített, hogy a magyar fiúk a második helynek is tudjanak örülni.




Hamarosan folytatjuk 2006-tal!



Cikk nyomtatása