Életet mentett Józsán a Debreceni Sportcentrum munkatársa

2021. 05. 20. (csütörtök) 21.04

Sportolás közben lett rosszul szerda délután egy középkorú férfi a Józsa Grudnon.

A társával együtt futó férfihoz a létesítmény sportszervező szakos kollégája, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar negyedéves hallgatója, Páll Sándor azonnal hívta a mentőket, ezzel párhuzamosan, a pultban található automata defibrillátor felé vette az irányt.  

Mindeközben a vonal túlsó végén Répási László mentésirányító higgadt, és szakszerű tanácsokat adott a segítséget nyújtó fiatalembernek. A defibrillátort sikerült használni, olyannyira, hogy az első sokk leadása után a szívműködés, a vérkeringés újraindult, a férfi az eszméletét is visszanyerte. Az időközben helyszínre érkező mentőegységek átvették és folytatták a férfi állapotának stabilizálását, akit végül jó paraméterekkel szállítottak kórházba.

Kollégánkkal az eset után beszéltünk, aki elmondta, hogy még mindig az események hatása alatt van. Kiemelte, nem csak az Ő érdeme, hogy sikerült megmenteni a férfi életét, hiszen mire a defibrillátort kivitte, addigra többek között a mellkasát szabaddá tették, és a fejét megtartották a többiek.  Páll Sándor hozzátette, rengeteget jelentett az, hogy a mentős diszpécser végig nyugodt volt, és ami a legfontosabb, nagyon szakszerű tanácsokkal látta el a mentősök kiérkezéséig. A Debreceni Sportcentrum Kft. által üzemeltetett Józsa Grund munkatársa azzal zárta gondolatait, ha azóta meglát egy kocogó vagy futó embert, azonnal lepörögnek előtte újra a segítségnyújtás percei.

A sportoló férfinak mihamarabbi felépülést kívánunk!

 



Cikk nyomtatása