Június 21-től várja a gyerekeket nyári táboraiba a Debreceni Sportcentrum

2021. 05. 25. (kedd) 17.01

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola és a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ is csatlakozott a városkártya-tulajdonosok számára kedvezményt nyújtó intézményekhez. A két önkormányzati cég nyári táboraiban jóval olcsóbban vehetnek részt azok a gyerekek, akiknek névre szóló városkártyájuk van.

Az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban ma délután megtartott sajtótájékoztatón Széles Diána alpolgármester elmondta, a városkártyát bármely debreceni lakos igényelheti. Az igazolvány a DV Parking Kft. Füredi úti ügyfélszolgálatán, a Piac utca 20. szám alatti Tourinform Irodában és a Nagyerdei Stadionban lévő DVSC Shopban 1000 forintért azonnal elkészíthető. Tavaly májusi bevezetése óta 15 ezren váltották ki. Az alpolgármester hozzátette, hogy – elsősorban a strandon érvényes jelentős kedvezmények miatt – lendületesen indult az igénylés, ám a pandémia lelassította a folyamatot. Számos olyan szolgáltatót érintett hátrányosan a járványhelyzet, akik szeretnének privilégiumokat biztosítani a debrecenieknek.

„Lassan kijelenthetjük, hogy legyőztük a járvány harmadik hullámát, így a városkártya ugyanúgy újraindul, mint az élet Magyarországon. A következő hetekben számos további elfogadóhelyet jelenthetünk majd be” – hangsúlyozta Széles Diána.

Becsky András a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője kiemelte, a DSC-SI idén is háromféle tábort szervez. A kézilabda-, a labdarúgás- és a Kincskereső tábor 35 ezer forintos árából 5 ezer forint kedvezményt jelent a városkártya. Ezt a https://jegy.debrecenisportcentrum.hu/tipus-taborok  oldalon történő regisztráció során a kártyán szereplő névvel és sorszámmal lehet érvényesíteni.

„Mi is szeretnénk ezáltal a Debrecen Városkártya kiváltására ösztönözni a gyerekeket, szülőket, ez a Debrecenhez tartozást tovább erősítheti. Illetve mi is észleltük, hogy a pandémia miatt nagyon sok szülő volt kénytelen kivenni szabadságot. Ezekkel a táborokkal tudunk segítséget nyújtani nekik is, hiszen szakképzett edzői felügyelettel, kulturált körülmények között, sportos programokat tudunk nyújtani” – fogalmazott Becsky András, a Sportcentrum ügyvezetője.

A Debreceni Sportcentrum által szervezett labdarúgó és kézilabda táborok három-három turnusban, míg a Kincskereső négy héten keresztül várja az érdeklődőket. A kiegészítő programok között szerepel a falmászás, állatkert és az ugrálóvár. Az ár tartalmazza a napi háromszori étkezést.  

A részvételi díj: 35.000 Ft

Debrecen kártyával kedvezményesen: 30.000 Ft

Testvér kedvezménnyel (pl. egy családból két gyerek is jön): 30.000 Ft/fő

DSC-SI-s igazolt sportolóknak: 30.000 Ft

Jelentkezés online: https://jegy.debrecenisportcentrum.hu/tipus-taborok

Koroknai Edit, a MODEM ügyvezetője elmondta: június végétől augusztus közepéig minden héten tematikus művészeti táborokat szerveznek. Az ötnapos, napközis jellegű foglalkozások – városkártyával – önköltségi áron vehetők igénybe.

„A napi háromszori étkezést is tartalmazó tábor 20 ezer forint helyett fejenként 12 ezer, testvéreknél 17 ezer forint helyett gyermekenként 10 ezer forintba kerül így” – emelte ki Koroknai Edit.

Széles Diána alpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzat fenntartásában működő intézmények minden tábora teljesen biztonságos lesz. A szervezők folyamatosan figyelemmel követik az aktuális járványügyi szabályokat, és több intézmény is a korábbi évekhez képest kisebb létszámú csoportokkal hirdeti meg táborait.

 

Fotó: Kandert Szabolcs

 



Cikk nyomtatása