Veretlenül nyerte csoportját a válogatott a grazi selejtezőn

2021. 05. 30. (vasárnap) 08.41

A 3x3-as női válogatottunk hátralévő két mérkőzését is megnyerte a grazi olimpiai selejtező C-csoportjában, így csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc között az Európa-bajnok franciákkal találkoznak majd Medgyessy Dóráék.

A harmadik kiemelt Hollandia és a szintén jó erőkből álló Fehéroroszország legyőzése után az ugyancsak kettőből két győzelemmel rajtoló Észtország ellen már a csoportgyőzelemért léphettek pályára a mieink. Károlyi Andrea tanítványait nem nyomta a tét, nagyszerűen kezdték az összecsapást, Theodorean, Medgyessy és Goree kosaraival másfél perc után már 4-0-t mutatott az eredményjelző. Hiába válaszoltak az észtek két ziccerrel, az ezúttal is extra védekezést produkáló magyarok a találkozó derekán már hétpontos fórban voltak (9-2). A folytatásban is Papp Klaudiáék kontrollálták a találkozót, az észteknek pedig csak fellángolásokra futotta, így egy percig sem volt kérdéses a győztes kiléte. 21-10-es sikerével a magyar válogatott a Srí Lanka elleni meccs eredményétől függetlenül megnyerte csoportját.

Az ázsiai ellenfél a várakozásoknak megfelelően nem okozott különösebb problémát a mieinknek. Mindkét gárda felszabadultan kosárlabdázott, a magyarok érezhetően nem adtak ki magukból mindent, míg a szimpatikus ellenfél a számukra utolsó mérkőzésén az addigi legmagasabb pontszámig jutott. A vége 22-9-es magyar siker lett, melynek köszönhetően százszázalékos mérleggel zárták a csoportkört. A második helyen körbeverés alakult ki a holland, az észt és a fehérorosz válogatott között, melyből utóbbi jött ki a legjobban, megszerezve ezzel a még negyeddöntőt érő második helyet.

Vasárnap indul a végső harc a három megszerezhető kvótáért, melyhez elsőként a nagy esélyes USA mögött az A-csoport második helyén végző franciák elleni negyeddöntő az első állomás. Franciaország nem elhanyagolható módon az első kiemeltként vágott neki a tornának, összeszokott csapatuk pedig több nagy tornát is megnyert a közelmúltban, elég ha csak a 2019-es debreceni Európa-bajnokságra gondolunk. A grazi tornán három olimpiai kvóta talál gazdára, így az elődöntők győztesei, valamint a bronzmérkőzés nyertese már kezdhet is készülni az ötkarikás játékokra. Mivel az esemény az olimpiára való kvalifikációt hivatott eldönteni, így ezúttal a döntőt meg sem rendezik.

A 13 óra 10 perckor kezdődő összecsapás a FIBA 3x3 YouTube csatornáján keresztül élőben követhető.

Eredmények:

MAGYARORSZÁG – Észtország 21-10

Srí Lanka – MAGYARORSZÁG 9-22

A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG (4-0) 2. Fehéroroszország (2-2, 68p.) 3. Hollandia (2-2, 65p.) 4. Észtország (2-2, 65p.) 5. Srí Lanka

Menetrend:

negyeddöntők:

12:45 Japán – Svájc

13:10 MAGYARORSZÁG – Franciaország

14:50 USA – Fehéroroszország

15:15 Spanyolország – Ausztrália

elődöntők (győztes kvalifikálja magát az Olimpiára):

17:30 Japán/Svájc - MAGYARORSZÁG/Franciaország

17:55 USA/Fehéroroszország – Spanyolország/Ausztrália

bronzmérkőzés (győztes kvalifikálja magát az Olimpiára):

20:25 elődöntők vesztesei

 

 

 



Cikk nyomtatása