Nem jött össze a bravúr az oroszok ellen

2021. 08. 08. (vasárnap) 19.53

Tizennégy pontos vereséget szenvedett a magyar válogatott a debreceni U19-es női világbajnokság második napján. Bár sokáig jól tartották magukat az esélyesebb Oroszország ellen, az utolsó negyedre elfáradtak, így megérdemelt vendégsiker született.

A Tajvan elleni sima győzelem után egy nagyon komoly rivális várt Cziczás László tanítványaira, az első nap az argentinokat könnyedén verő Oroszország volt az ellenfél. Kissé megilletődötten kezdték a találkozót mieink, a hazai szakmai stáb két és fél perc után jobbnak is látta, ha elhasználja első időkérését (0-6). Másodperceken belül meg is született  az első magyar kosár, de az agresszív orosz védekezéssel a folytatásban sem tudtak nagyon mit kezdeni, így állandósult a 6-8 pontos különbség. A negyed második felére már érezhetően fel tudták venni a mérkőzés ritmusát a fehér mezesek, Dombai triplájával és büntetőivel pedig sikerült visszajönni a mérkőzésbe (16-17).

A második tíz percet is a vendégek kezdték jobban, de mielőtt nagyon elléphettek volna, Dombai újra betalált kintről. Hatalmas küzdelem folyt a pályán, s bár többször is támadhattak az egyenlítésért Borosék, Olairi Kosu vezérletével tartották minimális előnyüket az oroszok. Mindkét oldalon meg voltak az üres dobóhelyzetek, ám ezeket pocsék százalékkal használták ki a csapatok, így a negyed meglehetősen pontszegényre sikerült. A félidő utolsó perceiben Oroszország egy 7-0-s futással újra meglépett, ráadásul Gyöngyösi Janka súlyosnak tűnő sérülése miatt is fájhatott Cziczás László feje. Boros dudaszós hárompontosa jelentett apró szépségtapaszt, ám a nagyszünetben így is 28-32-t mutatott az eredményjelző.

Sitku duplájával indult a második félidő, sőt három perc elteltével Dombai középtávolijával hosszú idő után újra döntetlen volt az állás (34-34). Nem szeppent meg Oroszország, a folytatásban újra az ő akaratuk érvényesült, Elbreg triplája után pedig ismét elléptek (38-45). A folytatásban Kéita pontjaival kettőre jöttünk fel, de ezt a felzárkózási kísérletet is visszaverték a vendégek, így a félidei négypontos differencia megmaradt.

A záró felvonás öt orosz ponttal indult, s a találkozó addigi legnagyobb különbségénél jobbnak látta Cziczás László magához hívni övéit (44-53). Egészpályás letámadásra váltott a magyar csapat, de az ellenfél ettől sem jött zavarba, öt perccel a vége előtt már kétszámjegyűre hízott a differencia. Hiába küzdöttek nagyot a lányok, a végére szemmel láthatóan elfáradtak, így összességében megérdemelt orosz siker született.

A játéknap további mérkőzésein nem született különösebb meglepetés, egyedül Olaszország szenvedett meg nagyon az első napon súlyos vereséget szenvedő Egyiptom ellen, de végül hosszabbításban ha nehezen is, de be tudták húzni a kötelezőt. Hétfőn pihenőnap következik a világbajnokságon, kedden pedig újabb nehéz találkozó következik Argentína ellen, ahol a csoport második helye dől majd el.   

Magyarország – Oroszország 56-70 (16-17, 12-15, 16-16, 12-22)

Magyarország: Kéita 5, Boros 7/3, Dombai 16/9, Krasovec 7, Sitku 3 csere: Madar 4, Gyöngyösi 4, Holcz 5, Telegdy 4, Miklós 1, Rakita.

vezetőedző: Cziczás László

Oroszország: Pashkovskaia 6, Loginova 14/3, Savkovich 10, Kosu 20, Koshechkina 10 csere: Elberg 6/6, Rodinova -, Sirazutdinova 2, Iakovleva 2, Bocharova-.

vezetőedző: Alexander Kovalev

Cziczás László: Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés és ez be is igazolódott. Az ellenfélből több játékosra sem volt ellenszerünk, ami gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. Nem szabad szomorkodnunk, megyünk tovább, és kedden az argentínok ellen szeretnénk megszerezni a csoport második helyét, hogy valamivel könnyebb ellenféllel találkozhassunk a nyolcaddöntőben.


U19-es női kosárlabda világbajnokság 2. nap:

Dél-Korea – Franciaország 35-92

Japán – Mali 57-67

Brazília – Spanyolország 22-83

Csehország – Kanada 71-79

Egyiptom – Olaszország 73-81

MAGYARORSZÁG – Oroszország 56-70

USA – Ausztrália 99-59

Argentína – Tajvan 65-56


Augusztus 10. kedd:

Oláh Gábor utcai Sportcsarnok:

11:30 Brazília – Korea

14:40 Japán – Csehország

17:30 Oroszország – Tajvan

20:30 Olaszország – Ausztrália

Hódos Imre Rendezvénycsarnok:

11:30 Spanyolország – Franciaország

14:30 Mali – Kanada

17:30 MAGYARORSZÁG – Argentína

20:30 Egyiptom – USA

 



Cikk nyomtatása