A Magyar Kupában bizonyítottak vívóink

2021. 09. 29. (szerda) 08.35

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a kadet és junior korosztály párbajtőrözői léptek pástra.

A magyarok mellett a Visegrádi országok fiataljai is megmutatták tudásukat a hétvégi versenyen, ahol a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola tehetsége, Nagy Blanka Virág egészen a bronzéremig menetelt. Blanka százszázalékos mérleggel zárta a csoport asszóit, majd a 32-be kerülésért szolnoki, a 16-ba jutásért pedig székesfehérvári ellenfelét is legyőzte. A nyolcaddöntőben tovább folytatta menetelését, a ferencvárosi Palágyi Luca sem tudta megállítani. A következő összecsapáson már a négybe jutás volt a tét, a DSC-SI vívója élt a lehetőséggel Szilárd Annával szemben. Az elődöntőben végül a Balatoni Vívóklub sportolója, Pátri Maja állította meg, aki 15-11-re diadalmaskodott.

Örömteli, hogy a két verseny (kadet és junior) összesített eredményei alapján hat párbajtőrözőnk (Nagy Blanka Virág, Szabó Panna Éva, Szekeres Blanka, Berényi Rebeka Anna, Vásárhelyi Éva, Babinszki Anna) is kvalifikálta magát a hétvégén sorra kerülő Európa Kupára, melyet a fővárosi BOK csarnokban rendeznek.

 



Cikk nyomtatása