Kilencedik helyen végzett a magyar válogatott Norvégiában

2019. 08. 12. (hétfő) 00.31

A három -kiválóan szereplő- DSC-SI-s atlétával felálló nemzeti csapatunk nem tudta kiharcolni a bennmaradást a Csapat Európa-bajnokság 1. ligájában.

Péntektől vasárnapig Sandnesben rendezték meg a Csapat Eb első ligáját, ahol tizenegy ország versenyzői küzdöttek meg az értékes pontokért. Az már a háromnapos viadal előtt is borítékolható volt, hogy a bennmaradáshoz bravúrra van szükség, mivel az Eb átalakítása miatt a 11-ből mindössze egy jut fel és öt csapat búcsúzik, hiszen a következő Eb-től már - a Szuper Ligához hasonlóan - az 1. osztályban is csak nyolc csapat szerepel.

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétái mindent megtettek a cél érdekében, hiszen a nyitónapon Kozák Luca 100 gáton negyedik helyen ért célba 13.52-es idővel, míg 400 gáton Koroknai Tibor 51.65-nél állította meg az órát, így mindketten bekerültek a fináléba. Előbbi végül harmadik (13.20), míg utóbbi a hatodik helyen végzett a döntőben (51.46). Luca a 4x100-as váltóban is szerepet kapott, a magyar kvartett a belgák mögött a második helyen végzett. A négyes tagjai: dr. Nguyen Anasztázia, Sorok Klaudia, Kaptur Éva, Kozák Luca. Gerelyhajításban a DSC-SI háromszoros országos bajnoka, Szilágyi Réka képviselte a magyar színeket, aki 57.97-es dobásával a második helyet szerezte meg.  

A kontinensviadalon a Boda Boldizsár - Koroknai Tibor - Molnár Attila - Varga Lőrinc fémjelezte csapat a 4x400-as váltóval a 6. helyen zárt.

 

Végeredmény:

 1. Portugália 302 pont

 2. Fehéroroszország 281

 3. Norvégia 269

 4. Hollandia 259

 5. Törökország 245

 6. Belgium 241

 7. Írország 227

 8. Románia 225.50

 9. MAGYARORSZÁG 223

10. Szlovákia 186

11. Litvánia 173.50

Portugália feljutott a Szuper Ligába.  Románia, Magyarország, Szlovákia és Litvánia – valamint a viadalon részt nem vevő Oroszország – kiesett a harmadik vonalba.

 



Cikk nyomtatása