Magyar csoportgyőzelem az Eb nyitányán

2019. 08. 31. (szombat) 01.00

Péntek délután a hivatalos megnyitóval kezdetét vette a felnőtt 3×3 Európa-bajnokság Debrecen főterén. Bőven volt ideje ismét hangulatba kerülnie a publikumnak, hiszen a héten ez már a negyedik torna a Kossuth téren. Hétfőn a nők pontszerző tornájával, a Nations League-gel indult a meccsdömping, majd következett a nem kevésbé népszerű, magas pénzdíjazású World Tour Masters, csütörtökön pedig a 23 éven alatti válogatottak mutathatták meg magukat a lelkes közönségnek.

Az események királya persze azért mégiscsak az Európa-bajnokság, ahol olyan virtuózok is pályára lépnek, mint a sportág legjobb játékosának tartott Dusan Bulut, vagy a lettek kiválósága, Karlis Lasmanis. Ne feledkezzünk meg a mieinkről sem, női válogatottunk elképesztően nagyot futott az idei, amsterdami világbajnokságon, és óriási meglepetésre ezüstérmet szerzett. Férfi válogatottunkra is érdemes figyelni, hiszen a rutinos, World Tour Masters-győztes Ivosev Tamással kiegészült nemzeti csapatunk bárkire veszélyt jelenthet. A várakozások tehát nagyok, és nem is ok nélkül.

Az első játéknapon Medgyessy Dóráék kaptak lehetőséget a bizonyításra, a C-csoportba kerültek, a világranglista-harmadik franciák, és a lengyelek társaságában. A hármas nyitómeccsén érvényesült a papírforma, a franciák kiütéssel győztek, így a mieinknek kötelező volt a siker, lengyel-magyar barátság ide vagy oda. De ahogyan azt sportberkeken belül mondani szokás, a kötelező győzelmek a legnehezebbek, ennek ékes példáját láthatta a nagyérdemű: hihetetlen izgalmak közepette, az utolsó percig nyitott csatában, mindössze egy ponttal, 17-16-ra sikerült felülkerekedniük Papp Klaudiáéknak.

A franciák ellen a csoportelsőség volt a tét, ráadásul Medgyessy Dóráéknak volt törleszteni valójuk, hiszen a Womens’s Series csoportmeccsén egy utolsó másodperces kosárral kaptak ki ellenfelüktől. Ennek megfelelően már a kezdetektől hatalmas harc folyt a pályán, minden kosárért kőkeményen meg kellet küzdeniük. Sokáig fej-fej haladtak a felek, ám a játékrész felénél ritmust váltottak Károlyi Andrea tanítványai, és egy 8-1-es rohanással eldöntötték a találkozót. A vége nem kis meglepetésre kiütéses 21-11-es magyar győzelem lett. Nemzeti csapatunk így a negyeddöntőben Spanyolországgal találkozik vasárnap.

Szombaton a férfiakon a sor, 18 órától Oroszországgal, 21 órától pedig Franciaországgal találkoznak Ivosev Tamásék.

3×3 Európa-bajnokság pénteki eredmények:

Férfiak:

A-csoport:

Szerbia – Németország 21-10

Lengyelország – Németország 21- 15

Szerbia – Lengyelország 22-10

C-csoport:

Hollandia – Spanyolország 11-16

Ukrajna – Spanyolország 15-17

Hollandia – Ukrajna 11-16

Nők:

A-csoport:

Oroszország – Spanyolország 16-12

Olaszország – Spanyolország 10-14

Oroszország – Olaszország 22-20

C-csoport:

Franciaország – Lengyelország 21-4

MAGYARORSZÁG – Lengyelország 17-16

Franciaország – MAGYARORSZÁG 11-21

 

Forrás: debka.hu

Fotó: fiba3x3.com

 



Cikk nyomtatása