Davis-kupa: eredményes játékot vár a szövetségi kapitány

2020. 03. 04. (szerda) 14.45

Jó játékot és eredményes szereplést vár a férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya a Davis-kupa debreceni selejtezőjében.

Köves Gábor a pénteki és szombati mérkőzések helyszínén, a Főnix Csarnokban tartott szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyar csapat két top 100-as játékosa, Balázs Attila (76.) és Fucsovics Márton (84.) jó formában van.

Hozzátette, a belga válogatott – amelynek legjobbja, David Goffin nem lép pályára – jó játékerőt képvisel, két korábbi top 100-as és egy majdnem top 100-as játékosuk van. Köves Gábor ezért kemény csatára számít, de mint mondta, „remélhetőleg a mérkőzések többségét mi fogjuk nyerni”. Elmondta azt is, 8-9 edzést tartanak a héten Debrecenben az összecsapás előtt, ami szerinte elég a tökéletes felkészülésre.

A belga szövetségi kapitány sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Goffin távollétében is erős a játékosai motivációja. Úgy vélte, egy Davis-kupa-találkozón bármi megtörténhet, s ugyan a magyarok jó formában vannak, de bízik saját csapata sikerében. „Igazi kihívás előtt állunk” – tette hozzá.

Mindkét szakvezető dicsérte a debreceni Főnix Csarnokban kialakított pályát. Ez egy olyan, új technológiával kialakított salakpálya, amilyenen még nem játszottak sem a magyar, sem a belga teniszezők.

A magyar válogatott az ukránok elleni szeptemberi győzelmet követően lép pályára Debrecenben azért, hogy ott lehessen a novemberi Davis Kupa-döntőben, Madridban. A magyar csapatban a két éljátékos mellett Piros Zsomborra, Marozsán Fábiánra és Nagy Péterre számít Köves Gábor szövetségi kapitány.

A vendégeknél Kimmer Coppejans, Ruben Bemelmans, Arthur De Greef, Joran Vliegen és Sander Gille szerepel. A DK-selejtező első napján, pénteken két egyéni, a második napon, szombaton pedig egy páros és két egyéni mérkőzésre kerül sor.

 

Forrás: MTI

Fotó: Kandert Szabolcs



Cikk nyomtatása