Szilágyi Réka egyéni csúccsal győzött Szombathelyen

2020. 03. 09. (hétfő) 22.07

A vasi megyeszékhelyen rendezték meg a Téli Dobó Bajnokságot.

A hétvégi versenyen hat számban mérték össze tudásukat az atléták, cívisvárosi szempontból a legjobban várt versenyszám a női gerelyhajítás volt, hiszen a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválósága, Szilágyi Réka győzelmi esélyekkel szállt harcba. A tavalyi, nápolyi Universiadén negyedik helyezett sportoló remekül kezdett, mivel már az első dobása túlszárnyalta a 60 métert, sajnos azonban ez a kísérlete még érvénytelen volt. A második sorozatban viszont élete legjobbját produkálva 61.29 méterre hajította szert, megszerezve az elsőséget, sőt ezzel az eredményével a világranglista harmadik helyén áll!

Szilágyi Réka a győzelem után az atletika.hu-nak elmondta: ,,Nagyon jól sikerült az alapozás, most egy egészen más alapozást csináltunk speciálisan rám szabottan. Ez annak köszönhető, hogy eltelt egy év, és kialakult egy rutin, hogy mi jó nekem, kiismertük egymást. A téli felmérési eredményeim jobbak is lettek, mint korábban, edzésen is már egész jókat dobtam. Nagyon örülök, hogy sikerült egyéni csúccsal kezdenem, de van még egy-két technikai dolog, amit korrigálni fogunk. Például a rohamom kicsit más lett, így sajnos két dobásnál nem tudtam a vonal mögött maradni, pedig ezek szintén hatvan méter felettiek voltak. Az utolsóra azt mondták, hatvanhárom körül volt, de én ezzel úgy vagyok, hogy amíg le nem mérik, addig nincs meg. Összességében nagyon boldog vagyok, készülünk tovább, mert még sok munka áll előttem.”

 

Fotó: MTI



Cikk nyomtatása