Két győzelemmel kezdtek a magyar lányok

2021. 06. 04. (péntek) 21.24

A magyar női válogatott Hollandiát és Észtországot is legyőzte a debreceni 3x3 olimpiai selejtező első napján, így megnyerte a csoportját és bejutott a legjobb négy közé.

A várakozásoknak megfelelően már a magyarok első, Hollandia elleni mérkőzésén megteltek a lelátók, közel ezer néző szurkolt az arénában, és többszázan a pálya mellett felállított óriáskivetítő előtt. Az első támadásból a debreceni születésű Medgyessy Dóra szerzett kosarat, Papp Klaudia két ziccere után pedig már 3-0-ra vezettek a mieink. A hollandok is megérkeztek a mérkőzésbe egy duplával, melyre Medgyessy válaszolt szinte azonnal. Elképesztően kemény védekeztek a csapatok, öt perc után még mindig csak 5-5-öt mutatott az eredményjelző. Hiába rázták meg magukat a magyar hölgyek, s léptek el három ponttal, a narancssárga mezesek egy 4-0-s rohanással fordítani tudtak (8-9).

Nem tartott sokáig a vendégek előnye, hiszen az extázisban játszó Medgyessy kettő plusz egyes kosarával már újra a magyarok vezettek. A grazi tornán a legtöbb pontot dobó Goree semlegesítését nagyszerűen oldotta meg Hollandia, a center első kosarára több, mint hét percet kellett várni (12-9). Nem adta fel az ellenél, hatvan másodperccel a vége előtt egyenlítettek, ám ezt követően már csak Goree és Theodorean kosarai következtek, így ha nehezen is, de 14-12 arányban győzött Károlyi Andrea együttese.

A nap zárómérkőzésén a hollandoktól egy utolsó másodperces kosárral vesztő Észtországgal találkoztak a mieink. A találkozó elején felváltva estek a kosarak, majd Goree két közelijével 4-2-re megléptek a magyarok, a minimális fórt az első kereskedelmi szünetig sikerül is megtartani (5-3). A kiválóan védekező magyarok a meccs felénél már 8-4-re is vezettek, de egy duplával hamar látótávolságon belül kerültek az észtek. Goree az első meccs haloványabb játéka után ezúttal dominált a palánk alatt, kosarainak hála állandósult a differencia. Egy perccel a vége előtt a center egy egy plusz kettes akcióval le is zárta a mérkőzést, így a magyar válogatott megnyerte a csoportját, s bejutott a legjobb négy közé.

Szombaton a magyar férfiakon a sor, 19 óra 30 perctől rögtön egy magyar-román rangadóval kezdenek, majd 20 óra 35 perctől Mongóliával mérkőznek meg. Az egyenes kieséses szakaszt mindkét nemnél vasárnap rendezik.


FIBA 3x3 olimpiai selejtező 1. nap eredmények:

Férfiak A-csoport:

Ukrajna – Belgium 14-19

Szlovénia – Ukrajna 21-14

Szlovénia - Belgium 18-20

Nők B-csoport:

Észtország – Hollandia 10-11

Hollandia – MAGYARORSZÁG 12-14

MAGYARORSZÁG – Észtország 13-10

Szombati menetrend:

18:00 Olaszország – Tajpej (női)

18:25 Mongólia – Románia (férfi)

19:05 Irán – Tajpej (női)

19:30 MAGYARORSZÁG – Románia (férfi)

20:10 Olaszország – Irán (női)

20:35 Mongólia - MAGYARORSZÁG



Cikk nyomtatása