Későn ébredt a magyar válogatott Japán ellen, a 9-16. helyért folytatjuk vb-t

2023. 06. 28. (szerda) 19.47

Tízpontos vereséget szenvedett a magyar válogatott a debreceni U19-es világbajnokságon a Japán elleni nyolcaddöntőben. A második negyed katasztrofális támadójátéka miatt a félidőre 15 pontos hátrányba kerültek, melyet a fordulás után a nagy küzdés ellenére sem tudtak ledolgozni. Folytatás pénteken Kína ellen a 9-16. helyért.

A története első világbajnoki szereplése alkalmával a csoportkört a második helyen záró magyar válogatott Japánnal találkozott a legjobb tizenhat között, akik Szerbia és Brazília mögött a harmadik helyen zártak a „C” jelű kvartettben. Nem várt könnyű mérkőzés Váradi Kornél együttesére, hiszen amellett, hogy egy jóval magasabban jegyzett ellenféllel kellett farkasszemet nézni, Yuto Kawashima és Akira Jakobs személyében a vb tíz legtöbb pontot dobó játékosa közül kettő is az ázsiaiakat erősítette.

A japán kulcsjátékosok hamar igazolták, hogy nem véletlenül átlagoltak ketten több, mint 35 pontot az első három mérkőzésen, egy 10-0-s rohamot vezényelve állva hagyták a mieinket. A gyors időkérés és Csátaljai ziccere sem segített, Ozawa kosarával a negyed derekán már komoly hátrányban voltak a hazaiak (2-15). A folytatásban Meszlényi fújt ébresztőt két hárompontossal, majd Csátaljay is betalált kintről, a játékrész végén az összeálló védekezésnek és Csuti büntetőinek köszönhetően pedig sikerült kettő pontra zárkózni.

Ságodiék a második negyedet is pocsékul kezdték, rengeteg ki nem kényszerített hibájukat könyörtelenül megbüntette az ellenfél. Pontatlanok és tanácstalanok voltak a támadások, hat percig nem tudtak a gyűrűbe találni a magyar fiúk, Schmera is csak egy büntetővel törte meg az újabb 10-0-s ázsiai rohamot. Mezőnykosarat egyáltalán nem sikerült dobni a második tíz perc során, így azért több, mint nehéz volt tartani a lépést, főleg úgy, hogy a japánoknál szenzációsan járt a labda támadásban és kintről is rendre betaláltak (20-35).

A térfélcserét követően érezhetően igyekezett gyorsítani játékán a magyar csapat, Schmera agilis palánk alatti játékának köszönhetően pedig három perc alatt sikerült tízen belülre zárkózni (28-37). Szemmel láthatóan jóval keményebb volt a védekezés, Csátaljai pedig a túloldalon volt kétszer is eredményes, így hosszú idő után újra látótávolságon belülre kerültek mieink (33-37). Egy kettő plusz egyes akcióval hűtötték le a kedélyeket a japánok, de a negyed utolsó perce újra a vendéglátókról szólt, Meszlényi és Csuti kosarainak hála ismét nyílt volt a találkozó (37-42).


Hajdu tripláját egy véleményes támadóhiba miatt érvénytelenítették a játékvezetők, a túloldalon pedig Jacobs és Wakugawa is betalált, így a két pontos zárkózás helyett Váradi Kornél volt kénytelen kikérni taktikai szünetét. Jacobs hárompontosával már újra kétszámjegyű volt a differencia, de nem adta fel a válogatott, Schmera ziccerével és Hajdu ezúttal már megadott triplájával közelítettek (42-49). A japánok egy 7-0-val válaszoltak, így hiába küzdött nagyot a végén, reális esélye már nem volt a fordításra nemzeti gárdánknak.

Végül megérdemelt, 63-53 arányú japán siker született, de összességében nagyon sajnálhatja az elszalasztott lehetőséget a magyar válogatott, hiszen egyrészről játszottak már jobban a vb-n, másfelől pedig ez egy verhető Japán csapat volt a nyolcaddöntőben. Egy nap szünetet követően pénteken a 9-16. helyért folytathatják Hegedűs Brúnóék, ahol az egyesült államoktól vereséget szenvedő Kína lesz az ellenfelük.


Japán – Magyarország 63-53 (15-13, 20-7, 7-17, 21-16)

Japán: Ozawa 10/6, Wakugawa 4, Kawashima 12/3, Jacobs 15/6, Okada 7 csere: Buto 8/3, Yasuo 2, Naito 5/3, Ogawa -.

Magyarország: Csendes -, Meszlényi 14/3, Cseh 9, Hajdu 4/3, Csuti 6 csere: Csátaljay 11/3, Hegedűs 1, Schmera 8, Ságodi -, Pleesz -.

Váradi Kornél: Sajnos görcsösen kezdtünk, az első félidőben gondjaink voltak a védekezéssel, a támadásunk pedig szinte végig hagyott maga után kívánni valót, talán a 36. percben sikerült egy olyan támadást vezetnünk, amit előzetesen felrajzoltunk. A srácok emelt fővel jöhettek le a pályáról, mert mindent megtettek a győzelemért, ugyanakkor hiányzott ma belőlünk az extra, sőt az üres dobásaink sem mentek ma jó százalékkal. Látszódott, hogy Japán jóval rutinosabb, mint mi, ők rendszeres vb résztvevők, és ez ma is érződött rajtuk. Sajnálom az elszalasztott lehetőséget, de a célunk továbbra sem változott, szeretnénk a felépített rendszerünkben minél jobban teljesíteni, és felvenni a versenyt a világ elitjével.




Cikk nyomtatása